Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Interjú Rónai Dáviddal (Fatal Error)

2020.03.21

 

 

Egy miniinterjú erejéig volt szerencsém Rónai Dáviddal beszélgetni. Szó volt a karanténról,az új dalról stb..

- david-fatal.jpgMi volt az első reakciótok,amikor megtudtátok a rendezvények/bulik korlátozását a korona miatt?

D: Bevallom őszintén, először nem igazán fogtuk fel a helyzet súlyosságát, és szokásosan próbáltuk keresni
      a kiskapukat, hogy hogyan léphetnénk fel mégis korlátozott nézőszámmal. Aztán persze átgondoltuk, majd
      átbeszéltük és beláttuk, hogy itt bizony tényleg egy komoly dologról van szó,
      és egy ilyen veszélyeztetett helyzetben nagyon nem "menő" szembemenni az árral, sőt pont hogy egy buta és 
      felelőtlen döntés. Aztán pár nappal később szigorítottak a rendeleteken, szóval már mindegy is volt. Utána a 
      legnagyobb problémánk nem a koncertezés hiánya volt, hanem hogy hogy oldjuk meg, hogy konkrétan ne
      kelljen kimenni az utcára. Szerencsére azóta ez mindannyiunknál rendeződött.

- Örülök,hogy azóta rendeződött, és maradjatok erősek! Mi rajongók itt     vagyunk és leszünk is!:)
   Reméljük nem tart olyan sokáig, mint hallani lehet.

D: Hát sokunknál az a szerencse, hogy meg tudta oldani a home officet.

- Igen, tényleg szerencse.
  Honnan jött az ötlet a "Maradj velem otthon"-hoz? 
  Mármint világos, hogy a kialakult helyzet miatt, de mi volt az ok, hogy úgy döntöttetek,
  hogy megcsináljátok Pély Barnával?

D: Jajj, ez nem közös dal. Mindketten csináltunk egyet-egyet. (Én azt hittem.. :D - a szerk.)
      De a válasz: Szinte magától értetődő, hogy ilyenkor sok zenekar elkezd ilyen tematikájú
      dalban gondolkodni. Zsola személyével amúgy is egy egészen termékeny dalszerzővel
      vagyunk megáldva, hetente akár több új dalkezdeményt vagy kész dalt is mutat nekünk,
      így nem csoda, hogy a közelmúlt eseményei őt is megihlették. Külön nagy megtiszteltetés,
      hogy a Dal és a Néma kapcsán a Petőfi rádió felfigyelt ránk, épp ezért nekik küldtük el először
      a dalt, és úgy néz ki, zöld lámpát is kaptunk!

- Ez tényleg nagyon király hír, gratu hozzá! Külön tetszett, hogy lehetőséget adtatok nekünk, hogy
   küldjünk a kliphez pár másodpercnyi anyagot. Nagyon sokan küldtek klipeket?

D: Igen elég sok bejött szerencsére.

- Kíváncsian várjuk az eredményt.
  Várható még a jövőben hasonló megmozdulás, hogy bevontok minket is?

D: Hát most hirtelen ilyesmi nem jut eszünkbe, de szeretjük az ilyeneket, amikor együtt kell a 
     közönséggel bármit is csinálni.
.
- Érthető,szerintem ezzel a rajongók is így vannak!:) Köszönöm szépen, hogy szakítottál időt a kérdésekre,
  kitartást előre is!

 

És a végére pedig itt az új dal, a Maradj velem otthon ;)

https://www.youtube.com/watch?v=pFvR_pb9xXQ

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.